BESZÁMOLÓ - MECSEKI LÁTHATATLANOK EMLÉKTÚRA

Mecseki Láthatatlanok Emléktúra - 2019. november 09. - Pécs

A túra immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Légió Hungária helyi divíziója által. A találkozó reggel 7:00 órára volt meghirdetve Tettye városrészen, ahol a Mecseki Láthatatlanok emlékműve is található. Kezdésképp Futó Béla, a szervezet Baranya megyei vezetője köszöntötte az egybegyűlteket és röviden ismertette, hogy kiknek a hősies helytállásáról fogunk megemlékezni:

„Mint az ismeretes, 1956. november 4-én a szovjetek inváziót indítottak Magyarország ellen, aminek célja a forradalom leverése volt. A Vörös Hadsereg támadását természetesen a forradalom hívei nem nézték tétlenül, így Budapesten és az ország számos pontján elkeseredett harc kezdődött a szovjet szuperhatalom bevonuló erőivel szemben. A központi eseményeket mindenki ismeri, azonban a vidéki, így a pécsi harcokról is méltatlanul keveset tudni, holott a Mecsek erdeiben harcoló csoportok tartottak ki a legtovább az országban! Kiemelném, hogy a Mecseki Láthatatlanok elnevezést a kommunista propaganda aggatta a szabadságharcosokra, pejoratív formában, ezzel megkísérelve lejáratni, negatív színben feltűntetni őket, azt sugallva, hogy gyáva, bujkáló bűnözők voltak. Természetesen ez a szándékuk a visszájára sült el és ez az elnevezés terjedt el az emberek között, máig így emlékszünk a hősökre!” 

A köszöntő után az a megtiszteltetés érte a túrázókat, hogy Dr. Debreczeni László személyében egy ’56-os szabadságharcost köszönthettünk és hallgathattuk meg előadását. A forradalom évében ötödéves hallgató volt a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Október 22-én a diákparlament elnökévé választották és az orvosegyetemi zászlóalj tagja lett. A szabadságharcban vállalt szerepéért 1957-ben három és fél év börtönre ítélték, ahonnan 1959-ben amnesztiával szabadult. Ezután 6 évre kizárták az összes egyetemről, a helyi bányában dolgozott segédmunkásként. Miután befejezhette tanulmányait és doktorált szintén nem kaphatott más lehetőséget, minthogy bányaorvosként dolgozzon egészen nyugdíjazásáig. Előadásának első felében az országos eseményekről, a forradalmat megelőző évek politikai történéseiről beszélt, betekintést nyújtva abba az új társadalmi berendezkedésbe és a kommunisták által az országra erőszakolt rendszerbe, mely végül a forradalom kitöréséhez vezetett. Majd ezután bemutatta, hogy ezen események miképpen terjedtek szét a fővárosból az egész ország területére, így Pécsre is, ahol hála a Mecseki Láthatatlanok állhatatos kitartásának az országban a legtovább, egészen november 16-ig folytak harcok a megszálló szovjetek és ávós csatlósaik ellen.

A túra nagyjából 8:00 órakor vette kezdetét Tettyéről, a Mecsek Kapu irányába, majd onnan folytatva az utat Dömörkaput érintve a Misina tetőre. 

 

Itt tartottuk első rövid pihenőnket, gyönyörködvén a csodás kilátásban. Innen az utunkat a Tubes felé vettük, onnan Büdöskúthoz, ahol ismét egy pihenőt tartottunk. 

Az égiek itt még igencsak kegyesek voltak hozzánk, hiszen még a nap is kisütött, így mindenkinek jól esett ez a rövid szünet. Mindamellett, hogy ezen megállók kötetlen beszélgetéssel és pihenéssel teltek, a szervezők nem feledkeztek meg az emléktúra jellegének a folyamatos fenntartásáról, így minden állomásnál meghallgathattunk egy-egy rövid beszámolót az ott zajlott legfontosabb eseményekről. Bár az elmúlt hét esőzései nyomott hagytak a tájon, még viszonylag könnyen leküzdhető akadályokat görgetett elénk a következő szakasz, mely Vágotpusztára vezetett. Az itt található kopjafa előtt sorakoztunk fel, ahol ismét fontos részleteket ismerhettünk meg a „láthatatlanok” e kis faluhoz köthető történetéből:

„A felkelők november 6-án, délután 16:00 óra körül érkeztek meg Vágotpusztára, ami egy ikonikus helyszíne a mecseki szabadságharcosoknak, hiszen ”hivatalosan” itt alakult meg és lett nevén nevezve a Mecseki Szabadságharcos Csoport. Itt került sor november 7-én a részletes létszámellenőrzésre (mely kb. 300 főre volt tehető), illetve itt, az erdő szélén tették le az esküt. Megfogalmazták célkitűzéseiket, melyek az alábbiak voltak:

1.) Az Egyesült Nemzetek küszöbön álló és várt kedvező döntéséig kitartani, utána a várost elfoglalni és a kormány által a világ közvéleménye elé terjesztett semlegességi nyilatkozat végrehajtását biztosítani, alátámasztani a november 4-ei árulás törvényes megtorlását.

2.) Felvenni az összeköttetést a Mecsek területén feltehetően működő más csoportokkal és a dunántúli ellenállási erőkkel.

3.) Kíméletlen gerillaharccal megcáfolni a Kádár féle szovjet bábkormány hírverését, amely szerint minden rendben, a nyugalom teljes és az úgynevezett ellenforradalom fel van már számolva.”

Ezt követően a Légió Hungária vezetőségének nevében Incze Béla szólt a túrázókhoz. Felvázolta a közelmúlt eseményeit, illetve azoknak esetleges hatását arra nézve, hogy idén többen is távol maradtak a túrától, egyúttal megköszönve mindenkinek a részvételt. A kopjafánál koszorút helyezett el a Légió Hungária, valamint a Betyársereg Paksi Klánjának tagjai.

Ezután egy hosszabb ebédszünet következett, mielőtt neki vágtunk volna a túrából még hátra lévő nagyjából 15 km-nek.

Ránk is fért ez pihenő, hiszen szinte ahogy véget ért és ismét útra keltünk, abban a pillanatban az eső is esni kezdett. Ahogy a délelőtti napsütés, talán ez az eső is az égiek „ajándéka” volt számunkra, mivel a terepviszonyokat tekintve a túra nehezebb szakasza igazi kihívást jelentett mindannyiunk számára. A sár, az avar fedte csúszós, köves talaj, a kilométereken keresztül patak mederben, vagy annak mentén vezető keskeny út és a nyakunkba zúduló hideg eső kellőképpen kizökkentet minket a hétköznapok komfortzónájából, ezáltal engedve, hogy egy szemernyit átérezhessünk abból, amivel a Mecsek hőseinek kellett megküzdeniük. És szó szerint csak egy szemernyit, hiszen nekik nem volt sem modern túra felszerelésük, sem idejük felkészülni arra, hogy hetekre beveszik magukat a hegyekbe, és a mi fejünk felett nem süvítettek lövedékek, nem támadott minket a tüzérség… A Kőlyuki barlang – Rábay fa – Kis-rét útvonalon haladva értük el utolsó megálló helyünket, az Ilonka pihenőt.

Akkorra már ránk sötétedett, ami remek atmoszférát teremtett a túra záró akkordjához. Az 1934-ben épült oszlopos pihenő előtt felsorakozva, fáklyák fényénél került sor az emléklapok átadására, egy bajtársi kézfogás és köszönetnyilvánítás mellett, mely minden résztvevőnek kijárt. 

Innen már „csak” pár száz méter választott el minket a túra kiinduló és egyben befejező pontjához való megérkezéshez, ám ez az „ereszkedő” is rejtett még némi akadályt csúszós kő lépcsők formájában, ám az esti fénybe burkolózott város látványa könnyen feledtette mindezt.

18:00 óra magasságában „értünk célba”, kellőképpen elfáradva és átázva, de annál hatalmasabb élményekkel telve, feltöltődve mindazzal, amit egy ilyen nap nyújt nekünk. Átélhettük a közösség szellemét, egy igazi bajtársi hangulatot, magunkba szippantva a történelmet, mialatt a hősök lábnyomán jártunk. Mindezt egy csodálatos környezetben, magunk mögött hagyva a modern világ általunk megvetett minden mocskát. Köszönet a Légió Hungáriának a kiváló szervezésért és üdvözlet minden résztvevő Bajtársnak! Reméljük, hogy ez a kis beszámoló kedvet adhat ahhoz, hogy jövőre még többen vágjunk neki újra a távnak.

- Hungarian Hammerskins -